FANDOM


Quarians

A kvariánok egy nomád, humanoid idegen faj, akik a technológiai és mesterséges intelligencia béli szakértelmükről ismertek. Mióta az anyabolygójukat, a Rannoch-ot elhódították, a kvariánok a Vándorflottán élnek, ami űrhajók egy hatalmas gyűjteménye, amik egyetlen flottaként együtt utaznak.

Körülbelül a Mass Effect eseményei előtt háromszáz évvel, a kvariánok létrehozták a getheket, egy kezdetleges mesterséges intelligenciájú fajt, hogy hatékony kézi munkaerőként szolgálják őket. Azonban, amikor a gethek fokozatosan érző lényekké váltak, a kvariánok megrettentek a lehetséges következményektől, és megpróbálták megsemmisíteni a teremtményeiket. Ez háborút eredményezett, melyet a gethek nyertek, és ezzel száműzetésbe kényszerítették alkotóikat. Most a kvariánok egy zsákmányolt hajókból, használt gépekből és újrahasznosított technológiából álló flottával járják a galaxist.

Biológia Szerkesztés

Quarian face mask
A kvariánok általánosságban alacsonyabbak és karcsúbb testfelépítésűek, mint az emberek. A kvariánok belső csontvázzal rendelkeznek, vannak ajkaik, fogaik, két szemük szemhéjjal és könnycsatornával, továbbá három vastag ujj mindkét kezükön, egy hüvelykujj és két mutatóujj, és még három lábujj mindkét lábukon. A lábszáruk jelentősen hátrafelé hajlik az emberekéhez és az aszárikéhoz képest. A karjaikon és lábaikon kívül, az általános testalakjuk és a szexuális kétivarúságuk is hasonló az emberekéhez. A füleik, vagy fülhöz hasonlatos szerveik jelentősen eltérnek az emberekétől, néhányan így utalnak rájuk ”az, ami megfelel a fül kvarián verziójának”.

A kvarián biológia legfontosabb ténye a több évszázadnyi, steril környezetben való élet okozta gyenge immunrendszerük. Ennek eredményeként kényszerből az összes kvarián igen fejlett védőruhát hord, mely megvédi őket a betegségektől, vagy a fertőzésektől, ha megsérülnek. A ruháikat külön részekre lehet osztani arra az esetre, ha elszakadnak, vagy hasonló sérülések keletkeznek, hogy megakadályozzák a szennyeződések terjedését (hasonló módon, mint ahogy egy hajó válaszfalakat zár le, ha a hajótest megsérül).

A kvariánok immunrendszere mindig is viszonylag gyenge volt, mivel az anyabolygójuk bioszférájában igen ritkán fordultak elő kórokozó mikrobák. Továbbá azon kevés mikrobák és vírusok, melyek léteztek az anyabolygón, legalább egy kis részben jótékony hatással voltak számukra. Miután több generációnyi időt éltek le a Vándorflotta fedélzetén, a kvariánok immunrendszere még tovább sorvadt a flotta steril környezetében eltöltött évek miatt. Így hát a kvariánok különféle védőoltásokat és immunerősítőket kapnak a betegségek elkerülése érdekében. Azonban inkább a ruházatuk nyújtotta biztonságot részesítik előnyben, még a tiszta környezetekben is, és nem is veszik le azt jó ok nélkül.

Ha egy kvarián le szeretné venni a ruháját, előtte antibiotikumokat, immunerősítőket, gyógynövényi készítményeket, vagy egyéb hasonló dolgokat kell, hogy szedjen azért, hogy biztonságban megtehesse, de még így is járhatnak vele veszélyek. Ez azt eredményezi, hogy a szeretet fizikai kimutatásának formái bonyolultak számukra, még akkor is, ha a szaporodás a cél. A Vándorflotta hajóin gyakran találhatóak ”tisztaszobák”, ahol a kvariánok viszonylag biztonságban szülhetnek, vagy egyéb orvosi beavatkozásokon eshetnek át, habár a veszély mindig fennáll. A legintimebb dolog, amit a kvariánok csak tehetnek az, hogy összekötik a védőruháik környezetét. Ez azonban garantáltan megbetegíti őket, ám idővel alkalmazkodnak majd.

A turiánokhoz hasonlóan, az emberektől és az aszáriktól eltérő módon, a kvariánok egy fordított kiralitású dextro-fehérjéjű faj. A levo-fehérjéjű fajok ételei, mint például az embereké vagy az aszáriké számukra legjobb esetben ehetetlenek, legrosszabb estben mérgezőek, mivel nagy valószínűséggel veszélyes allergiás reakciót váltanak ki náluk. Azok a kvariánok, akik meg akarnak kóstolni valamit (valami egyebet, mint a finomított, ehető pástétom, amit minden Zarándoklatra induló kap), ehetnek különlegesen tisztított turián kosztot.

Történelem Szerkesztés

A Rannoch világáról származó kvariánok mindig is a technológiához értő faj voltak. Létrehozták a getheket KK 1900 körül, hogy munkásként és háborús eszközként használhassák őket. A programozásukat a kvariánok, szem előtt tartva a Fellegvári Tanács mesterséges intelligencia elleni törvényeit, annyira lekorlátozták, mint bármely más VI-ét, így meg sem közelítettek egy MI-t. De ahogy a kvariánok fokozatosan módosították a getheket, hogy egyre összetettebb feladatokat is el tudjanak végezni, kifejlesztettek egy kifinomult ideg-hálózatot, és ezek a változások olyan mértékben átalakították a getheket, hogy érző lényekké váltak. Egy napon, egy geth egység a létezésének természetével kapcsolatos kérdéseket kezdett feltenni a felügyelőjének. Légió szerint ugyan nem ez volt az első eset, hogy egy geth egység megkérdezte, hogy van-e lelke, ez volt azonban az első alkalom, hogy ez félelmet is keltett.

A kvarián kormányzat pánikjában elrendelte az összes geth azonnali megsemmisítését, abban a reményben, hogy megelőzhetnek egy esetleges felkelést. Alábecsülték azonban a gethek ideg-hálózatának az erejét. A gethek reagáltak, megvédték magukat, és a bekövetkező összecsapás bolygószintű háborúvá robbant. Több milliárd kvarián halt meg, és végül a túlélőket kiűzték az anyabolygójukról. Miután a Fellegvári Tanács megtagadta tőlük a segítséget, a kvariánok elmenekültek a rendszerből a maradék hajóikon. Röviddel ezután a Tanács megfosztotta a kvariánokat a követségüktől az elővigyázatlanságuk miatti büntetésként. Azóta is rendszerről rendszerre járnak erőforrások után kutatva, hogy fenntarthassák a Vándorflottát, és hogy találjanak egy új, kolonizálható bolygót. Még őrzik a reményt, hogy egy napon visszaszerzik a Rannoch-ot a gethektől.

Kultúra Szerkesztés

Tali on board the Normandy
A kvariánok mindenek előtt álló feladata a túlélés és a Vándorflotta fenntartása. A legtöbb törvényük és szokásuk is e cél körül forog. A párok számára törvénytelen egynél több gyermek szülése, hogy a flotta megtartsa nullán a népesség növekedését (ha a népesség elkezd csökkenni, ezt a törvényt ideiglenesen beszüntetik, és ösztönzik a többszöri szülést). Emiatt a családok igen kicsik és szoros a kötődés köztük. Mivel minden egyes kvarián élete a legénység béli társaitól függ, ők sokkal inkább társaságkedvelő beállítottságúak, mint más önállóságot előnyben részesítő fajok, mint például a kroganok. A hűség, bizalom és az együttműködés nagyra becsült személyiségvonás számukra. A kvariánok szeretnek történeteket mesélni, így menekülnek ki a megpróbáltatásokkal teli flottai életből, és köztudottan nagyra becsülik a táncosokat.

A fiatal kvariánoknak Zarándoklatra kell indulniuk a flottán kívül, hogy teljesen felnőtté válhassanak. A Zarándoklat egy lehetőség a kvariánok számára, hogy megtapasztalják a Vándorflottán kívüli világot, megismerjenek más kultúrákat és megtanulják értékelni a sajátjaik közti életet. Az útnak indulás számukra egy jelentős esemény, az egész legénység összegyűlik, hogy kikísérjék az indulót, és sok ajándékot, továbbá immunerősítő injekciókat kapnak, melyek segítik őket az utazásuk alatt, és külvilágban való túlélési tanácsokkal is ellátják őket. A fiatal kvarián nem térhet vissza a flottillára, amíg nem talál és hoz vissza valami értékeset – legyen az információ, pénz, vagy tartalékok. Amikor visszatérnek, nem a szülőhajójukra mennek, hanem választanak egy új hajót, amihez csatlakoznak; ez segít megőrizni a genetikai változatosságot úgy, hogy megakadályozza a közeli rokonok házasságát. A kvarián ajándékot ad az új hajó kapitányának, ezzel bizonyítva, hogy nem csak teher lesz a legénység vállán. Bár az ajándékot elutasíthatják, ha nem elég jó, de ez ritkán történik meg, mivel a legtöbb kapitány mohón várja az új társakat a fedélzetre. A nagy legénység birtoklása köztiszteletben álló dolog, mivel azt jelenti, hogy a kapitány rendelkezik elegendő üzleti és anyagi javakkal, hogy sokakat eltartson.

A legtöbb kvarián hajón az életkörülmények extrémen szűkösek. Nem ritkán fordul elő, hogy az összes családtag ugyanazon a kis lakóterületen osztozkodik, mely közeli szomszédságban van más családok negyedeivel. Ezek a helyek gyakran kényelmetlenek és nem arra lettek tervezve, hogy lakjanak bennük, hanem más funkciókról, mint például a tárolás, lettek átalakítva. A családok a saját lakóhelyüket színes paplanokkal díszítik ki, melyek elnyomják a zajokat, és a környezetet barátságosabbá teszik. A kvariánok kis hangsúlyt fektetnek a személyes tulajdon birtoklására, inkább a hasznosság alapján emelnek ki egyes tárgyakat, majd elcserélik azokat más tárgyakra, ha már nincs rájuk szükség. Minden hajón van egy kijelölt kereskedő fedélzet, ahol a cserélgetni szándékozók összegyűlhetnek üzletelni. A kvariánok állandóan viselik a védőruházatukat, részben az esetleges hajótörzs sérülések miatt, részben a flottillán a személyes terület hiányára való válaszként. Mivel a ruhájuk miatt nehéz ránézésre azonosítani egy egyént, a kvariánok szokásává vált, hogy elmondják a nevüket minden találkozás alkalmával.

Idővel maguk a védőruhák is szimbolikus és kulturális jelentést kaptak, és az, amikor felveszik az első ruhájukat az áthaladás szertartásaként elfogadott tett. Mikor visszatérnek a flottára, a zarándokútjuk után, elváltoztathatják az öltözetüket, hogy az tükrözze az új felnőtti státuszukat. A ruhájuk környezetének összekötésére a bizalom és a ragaszkodás legvégső gesztusaként tekintenek.

A gethekkel való történetük miatt, a kvariánok nem hajlandóak teljesen megbízni a virtuális vagy mesterséges intelligenciákban, de emellett meglepő szenvedéllyel viseltetnek irántuk, és a többi fajtól sokkal nagyobb valószínűséggel kezelik őket élő lényekként.

A kvariánok rangra való tekintet nélkül minden hajó irányító tisztjeit kapitányoknak nevezik, legyenek azok akár kvariánok, vagy nem kvariánok. Azzal érvelnek, hogy az IT. döntései mindig nagy jelentőséggel bírnak a saját hajóján.

Gazdaság Szerkesztés

The Garden Plaza aboard the Rayya

A kvariánok gazdasági rendszere nagyban eltér a galaxis többi részének gazdaságától. Míg a Fellegvári űrben a kreditek befolyásolják a meglévő rendszert, a kvarián társadalomban nem létezik valuta. A kvariánok mindennél jobban megbecsülik azt a kis helyet, amijük van, tehát a hely maximalizálása érdekében nem tartanak nem használatos tárgyakat. Ha egy kvariánnak van egy tárgya, amire nincs szüksége, akkor kiteszi egy nyílt területre, ami egy piacnak felel meg. Az elérhető tárgyakat zárt tároló szekrényekbe rakják, és a nagy szükségben élők akár csak úgy el is vihetik, amit ott találnak. Mivel a kvarián társadalom a többi kvarián iránti tiszteletre és hűségre épül, ritkán alakul ki nézeteltérés.

Azonban az élelmet és a gyógyszereket szigorúbban kezelik. Az Élőhajókról és a felderítőhajókról érkező élelmiszert egy központi tárolóba teszik, és nagyon odafigyelve adják el az egyéneknek. A kiszállított élelmet is nagy gonddal figyelik, nehogy fennálljon a Vándorflottán az élelmiszerhiány, vagy ami még rosszabb, a tömeges éhezés veszélye. Az orvosságot is óvatosan forgalmazzák. Azonban, mivel a kvariánok mindenhol hordják a védőruháikat, még akkor is, amikor a Vándorflotta fedélzetén vannak, kicsi számukra a betegség veszélye. A gyógyszerek áramlásának irányításával keletkezik továbbá egy vésztartalék, széleskörű járvány esetére, melyre szükség is van, tekintve, hogy a kvariánok immunrendszere igen gyenge.

A Flotta számára az erőforrások egy másik beszerzési módszere az, hogy bármely rendszeren halad éppen át a Vándorflotta, ott a kvariánok csupaszra bányásszák az ígéretes bolygókat, méghozzá jól begyakorolt hatékonysággal. Bármi más faj, akik ipari vagy testületi érdekeltségekkel bírnak abban a rendszerben, gyakran ajánlanak fel hajókat, élelmet, vagy más fajta tartalékokat ”ajándékként”, ezzel biztatva a Flottát távozásra. Általában az Admiralitási Tábla elfogadja az ajándékot, mert a Vándorflotta nincs abban a helyzetben, hogy erőforrásokat utasítson el. Kiegészítésként néhány hajó időzhet lakott bolygók orbitális pályáján, hogy frissítőket, tartalékokat és különféle csecsebecséket áruljanak a helyieknek.

Vallás Szerkesztés

A kvariánok a felmenők imádatának egy formáját gyakorolják. Ebbe beletartozik, hogy az egyedekről vesznek egy személyes lenyomatot, és egy VI-hoz hasonló interfésszé fejlesztik azt. A kvariánok kísérleteket folytattak, hogy ezeket a lenyomatokat egyre fejlettebbé tegyék, abban a reményben, hogy az őseik bölcsességét egy igazán intelligens lenyomatként meg tudják őrizni. Azonban a gethek megsemmisítették a kvariánok felmenőkről őrzött adatbankját, amikor fellázadtak. Néhány kvarián az önhittségük miatti büntetésként látta a későbbi száműzetésüket, de a legtöbben elfogadják, hogy a geth lázadás egy hiba volt, nem pedig büntetés.

Ennek ellenére a kvarián társadalomban még mindig uralkodó asz őseik tisztelete. Shala'Raan vas Tonbay admirális mikor megnyitja az Admiralitási Tábla egy bírósági eljárását, köszönetet mond az őseiknek, akik a Vándorflotta megalapításával megmentették őket a gethektől.

Tali gyakran felkiált, hogy "Keelah!", mikor megdöbben; a Mass Effect 2-ben pedig sok kvarián használja a "Keelah se'lai" szófordulatot úgy, mint áldás, vagy vallásos eskü. Ez a szó utalhat egy alakra a kvarián vallásból, vagy akár az őseik iránti megbecsülés része is lehet. Gyakran a „béke legyen veled” kifejezéssel említik egy fedél alatt, és hasonlít az Iszlám الله أكبر-ra (átírva: Allāhu Akbar, Magyarul: ’Isten a Legnagyobb'), a Keresztény Deus Vult-ra (az ’Isten így akarja’ Latin megfelelője ), vagy a Héber "ברוך אתה אדוני" –re (átírva: Baruch Atta Adonai, Magyarul: ’Áldott vagy te Úr’).

Nyelv Szerkesztés

Most, hogy a kvariánok egy kicsi, korlátozott számú népességre csökkentek, egyetlen közös nyelvet használnak. Néhány szót ismerünk, amik kvariánok közti beszélgetésekből szivárogtak ki.

  • nedas — sehol
  • tasi — senki
  • vas [hajó-név] — a legénységének tagja
  • nar [hajó-név] — valakinek a gyermeke
  • keelah — felkiáltás
  • keelah se'lai — valószínűleg egy vallásos üdvözlés, hasonló helyzetekben használják, mint egy áldást (lásd fentebb)
  • bosh'tet — átok/sértés, valószínűleg a ”rohadék”, vagy a ”mocsok” rokona.

A kvariánok neve négy részből áll - a kvarián keresztnevéből és klán nevéből egy aposztróffal elválasztva egymástól, a címből (a ’nar’ azt jelenti ’ valakinek a gyermeke’, és a szülőhajójukra utal, míg a ’vas’, melyet akkor kapnak a kvariánok, mikor teljesítik a Zarándoklatukat és csatlakoznak egy hajóhoz, azt jelenti, hogy ’a legénységének tagja’) és végül a hajójuk nevéből.

Például mikor Tali először találkozott Sheparddel, még a szülőhajójának a nevét viselte (a Rayyát), mert akkor még nem teljesítette a Zarándoklatát, és így még nem csatlakozhatott egy kvarián legénységhez. Később azonban "Tali'Zorah vas Neema"-ként lett ismert, mutatva, hogy, befejezte a Zarándoklatot és befogadták, a Neemára.

Bizonyos helyzetekben úgy tűnik, hogy a kvariánok használják a felnőttkori és a gyermekkori hajójuk nevét is. Egyszer "Tali'Zorah vas Neema nar Rayya."-ként mutatja be magát.

Kormányzat Szerkesztés

A Vándorflotta Szerkesztés

Bővebben: Vándorflotta

Durván 17 millió kvarián él a Vándorflottán (melyet neveznek Flottillának is). Technikailag ez még mindig hadi törvénykezés alá tartozik, de jelenleg olyan testületek irányítják, mint az Admiralitási Tábla és a demokratikus úton megválasztott Ülés, bár általában még mielőtt ide jutnának, a hajók kapitányai és a civil tanácsok próbálják a legtöbb gondot ”házon belül” megoldani. A kvariánok számos klánra vannak osztva, melyek több hajóra is kiterjedhetnek, vagy esetleg egy hajóra korlátozzák őket.

Törvény Szerkesztés

Quarian wielding a pistol
Habár az Ülés létrehozza a polgári törvényeket, úgy ahogyan egy bolygón megalapult demokráciában is teszik, a törvény végrehajtása és a bírósági tárgyalások már sokkal egyedibbek. A gethektől való menekülés után kevés hadseregparancsnok maradt, akik biztosították a rendet a fedélzeten lévő több millió civil közt, ezért a flotta tengerészgyalogos osztagokat rendelt ki a rend fenntartására és a törvény betarttatására. Mára a kvarián tengerészgyalogosok kiképzése és taktikái a civil rendőrségéhez hasonlóvá fejlődtek, de közben a csillaghajók korlátozott férőhelyén vívott harcban is megőrizték szakértelmüket, teljesen a hadsereg irányítás alatt.

Miután a vádlottat őrizetbe vették, a hajó kapitánya elé kerül ítélethozatal céljából. Míg a hajó tanácsa tehet javaslatokat, a hagyomány úgy tartja, hogy a fegyelmezés terén a kapitányé az abszolút hatalom.

A legtöbben engedékenyek, és a hajón még több, vagy undorítóbb feladat elvégzését szablyák ki. Az ismételten visszaeső bűnözőket ”véletlenül” a legközelebbi lakható bolygón hagyják. Ez a szokás, hogy a bűnözőket más népek bolygóin teszik ki, feszültséget kelt a kvariánok és a rendszer lakói közt, ahol épp áthaladnak. A kapitányoknak ritkán van más választásuk; így, hogy a hely és az erőforrások nagyon kelendőek, egy nem-termelő börtön-társadalom őrzése nem lehetséges megoldás. A száműzetéssel járó vétkek közé tartozik a gyilkosság, az árulás, az ismételt erőszakos fellépés, és a hajók, élelmiszer raktárok, vagy maguk az Élőhajók szabotálása. A kvariánok alkalmaznak halálbüntetést; Tali elmondja Shepard parancsnoknak, hogy a lázadást, vagy a hajók eltérítését kivégzéssel büntetik. A legkedveltebb büntetés általában a száműzetés, mivel ha a száműzöttnek vannak utódai, őket visszafogadják a Flottára.


Galaktikus viszonyok Szerkesztés

Quarians
Az emberek nem állnak politikai kapcsolatban a kvariánokkal, mivel a Vándorflotta még nem utazott át emberi irányítás alatt álló űrön. Más fajok több okból kifolyólag is le szokták nézni a kvariánokat, legfőként amiért feltételezetten ők ’ szabadították rá’ a getheket a galaxisra. Ez a cselekedetük vezetett oda, hogy a kvariánok elvesztették a követségüket a Fellegváron. A kvariánokra gyakran tekintenek koldusként vagy tolvajként. Tali komoran meséli el, hogy amikor megérkezett a Fellegvárra, az F-Véd behurcolta őt egy hosszadalmas interjúra, mielőtt engedték, hogy körbejárja a helyet.

Mivel a Flottilla korlátoltan rendelkezik csak erőforrásokkal, a kvariánok csupaszra bányásszák a rendszereket, amiken átutaznak, emiatt gyakran hadilábon állnak bármely fajjal, amelyik épp ott telepedett le. A Vándorflottának a szokása az is, hogy kiteszik a bűnözőket a meglátogatott bolygókon, mert a kvariánok nem képesek eltartani egy a termelésben nem résztvevő börtön-társadalmat – egyszerűen nincs elég erőforrásuk hozzá. Azonban az élet a Vándorflottán azt is jelenti, hogy egy kvariánnak egyedi képességei vannak. Ahogy azt Tali is demonstrálja, a kvariánok kifejlesztettek egy tökéletlen módszert, amellyel adatokat tudnak lementeni geth memória magokról. Mesterien értenek a technológia karbantartásához és átalakításához, főleg a hajóalkatrészekéhez, és ügyes bányászok is, mert a Flotta hatalmas mennyiségű üzemanyagot igényel. Képesek megjavítani azt, amit a legtöbb faj inkább beolvasztana. Ez a szakértelem azzal jár, hogy vállalatok néha, csendben kvariánokat bérelnek fel ”ráadásként”, ha a Vándorflotta épp a közelben van, és lecserélik a meglévő munkásaikat, azok nem kis bosszúságára.

Ez a népszerűtlenség, és az a tény, hogy az egész faj egyként utazik és dolgozik, eléggé elszigeteli a kvariánokat, akik csak a Vándorflotta további túlélésével törődnek. A nomád életmódjuk és a Fellegvárról való kirekesztésük miatt a Fellegvár fajainak problémái különösebben nem izgatják őket, és nincsenek is rájuk nagy hatással.

Katonaság Szerkesztés

Lásd még: A Vándorflotta tengerészgyalogosai

A kezdeti években, sok kvarián teherhajó fel volt fegyverezve, és szabályon kívüli ”partizánként” használták őket. A civil hajóik még most is erőteljes előnyben részesítik felfegyverkezést, emiatt a kalózok számára nem nyújtanak népszerű célpontot. Annak ellenére, hogy újra kiépítették a hadseregüket, még így is csak pár száz hadihajójuk van, ami védi a több tízezer hajót. A kvarián haditengerészet szigorú felderítő gyakorlatokat alkalmaz, és nem kockáztatnak. Ha egy közeledő hajó szándékait nem tudják biztosan meghatározni, akkor tüzet nyitnak és elpusztítják.

Ebből az okból kifolyólag a Zarándoklatra induló fiatal kvariánoknak szólásokat adnak jelszóként, amit meg kell, hogy ismételjenek visszatérésükkor, mivel gyakran olyan hajókon jönnek vissza, amiket vásároltak, vagy zsákmányoltak, és a Flottilla számára ezek még ismeretlenek. Egyes mondatok egy sikeres Zarándoklatot jeleznek, és a kvariánok ilyenkor engedélyezik a visszatérést a Flottához, míg más mondatok figyelmeztetik a tengerészetet, hogy a kvarián kényszer alatt tér vissza, és ekkor a hajóját azonnal megsemmisítik.

Ismert kvariánok Szerkesztés

Korábbi kvarián világok Szerkesztés

Érdekességek Szerkesztés

  • A kvariánok gethek létrehozásáról szóló története, és az, hogy ezután kiűzik őket az anyabolygójukról, hasonlít az ”újra-elképzelt” Csillagközi Rombolóhoz. Mindkét civilizációt a saját mesterséges teremtményei pusztították el, amiket eredetileg eszközöknek építettek. Mindkét civilizáció egy kóborló flottán maradt életben, ami azokból a hajókból áll, amiket sikerült megszerezniük, vagy már a szökésükkor magukkal hoztak. A flották azokból a nyersanyagokból és erőforrásokból képesek túlélni, amit csak össze tudnak zsákmányolni, míg eljutnak egyik helyről a másikra.
  • Baka szerint, a kvariánok fizikailag keményebbek az embereknél, aszáriknál és szalariánoknál, de nem annyira kemények, mint a turiánok. Ez lehet a védőruháik, vagy csak szigorúan a biológiai tényezők miatt.
  • A kvarián név talán a ”karantén” szóból származik, melynek jelentése: megfékezni valaminek, főként betegségeknek a terjedését, és köze lehet ahhoz, hogy a kvariánok képtelenek megőrizni a saját életüket a környezeti ruháik nélkül, a betegségre való érzékenységük miatt.
  • A kvarián név eredhet még a latin quaero szóból is, melynek jelentése keresni, kutatni, utalva az új bolygó utáni kutatásukra, vagy az, hogy egy módot keresnek a gethek kiűzésére az anyabolygójukról.
  • A nőstény kvaránok által viselt ruhákat, főként a csuklyáikat a hagyományos Szűz Mária képek és ikonok ihlették. Eredetileg ez azért volt, hogy illjen rájuk a ”szűzies” és a ”majdnem anyai” tulajdonság, amit a fejlesztők Tali'Zorah nar Rayyában láttak.

ReferenciákSzerkesztés

FordítottaSzerkesztés

szaszpetya

36px Fajok 36px
Fellegvár AszáriDrellElkorHannárEmberŐrzőSzalariánTuriánVolu
Fellegváron kívüli BatariánBegyűjtőGethKroganLeviatánKvariánRaloiKaszás
Virtuális idegenVorchaYahg
Történelmi ProtiánRekniEgyéb történelmi fajok

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki